Hogyan csábitsuk el a nőket
Nos mint első írásom, szeretném én is kifejteni a véleményem ezen érdekes témával kapcsolatban. Rózsaszín Párduc pár hónappal ezelőtt írt róla. Ide kattintva ezt el is olvashatjátok.
A tükör árnyoldala
Ha rákeresünk erre a kifejezésre mondjuk a google-ben első találatként mindjárt az elcsabitas.hu weboldalt láthatnánk magunk előtt. De csak láthatnánk ugyanis eladó. Ha olvastuk Párduc irását megtudhatjuk hogy a úriember nem fillérekért értékesítette tudását, már persze ha az Övé volt. Egész véletlenül sikerült beszereznem ezt a könyvet [ szigorúan csak a cikk megírásához volt szükségem rá
]. Nos az elején már könnyen kideríthető, hogy ez valamiféle fordítás, ezt továbbá nem is részletezném… Mit is tudhatunk meg az ilyen jellegű könyvekből?
Nos a szerző azt igéri, az új kiadásban ( ugyanis már megjelent ) hogy a nőknél kitőrő sikereket fogunk tudni elérni, persze előszőr csak az interneten, mondjuk csetelés közben, aztán majd kipróbálhatjuk magunkat a való életben is. Szerinte a legtöbb férfi nem tesz azért semmit, hogy sikeres legyen a nőknél. Ezért a férfiaknak megkell tanulni, hogy mit szeretnek a nők és hogy hogyan randizzanak velük.
Hogy is volt? “A legtöbb férfi nem tesz azért semmit hogy sikeres legyen a nőknél”. Járjuk ezt egy kicsit körül. Első kérdés, az hogy meg kell NEKEM ahhoz változnom hogy nőkkel kerülhessek kapcsolatba? Nos részben igen, szóba kell velük állnom, ha eddig nem tettem volna. Az viszont kissé nonszensz ami a könyvben található. Konkrét helyzeteket, beszédstílust, életstílust próbál az emberre erőltetni. Biztos mindenki emlékszik a Randiguru című filmre. Randiguru a pasit megakarta változtatni, miközben őt úgy szerették amilyen. Mivel volt probléma? Az önbizalommal. Nos mindkét félnek kellett lépéseket tennie a másik felé ahhoz hogy kialakuljon köztük valami, de nem kellett egyiküknek sem megváltoznia.
Továbbiakban olvastam olyat is ami teljes mértékben felháborított:
“Nagyon figyeljünk a karakterünkre, és ezt ezzel a lánnyal szemben soha ne is változtassuk meg.”
Hoppá miez? Jójó, színház az élet szokták mondani, de ez azért kissé felháborító. A reálisan belegondol az ember most akkor kit szeret a másik? Engem vagy az általam megkreált másik énemet? Na még pszicopatát is csinálnának az emberből. Meg különben is ember legyen a talpán aki “több” életet képes élni különböző személyiségekkel. És olyankor vajon milyen helyzet alakul ki, amikor rájövök, hogy már nem bírom mutatni a másik énemet, próbálom magamra formálni és elképzelhető hogy olyan helyzet alakul ki, hogy “megváltozok”, közben csak most kezdtem magamat adni. Ez egy veszélyes játék.
Másképpen, ugyanúgy
A keresgélés során találtam még egy hasonló témában írodott könyvet. Ismerkedés lányokkal avagy csajozási és párkapcsolati tanácsok. Persze a bevezetőt mintha másolták volna egymásról. Ne is menjünk bele vajon ki az “utánozós majom”. A könyv szintén hasonló ajánlást tesz magáról: “Ha szeretnéd az életed ezen területét rendbe tenni és szeretnéd tudni hogyan kell lányokkal megismerkedni, akkor jó helyen jársz.” Viszont találtam a bevezetőben valami olyasmit mely igazságtartalommal is rendelkezik, (bár az igazság odaát van), de aki elolvassa ezt az írást legyen szíves hozzászólni, hogy mi erről a mondatról a véleménye. “A nő egy olyan különleges férfit akar aki más mint a többi, aki kitűnik a tömegből, és nem ugyan olyan mint az a 10 másik fickó aki aznap próbált megismerkedni vele.” Persze ez a mondat fordítva is igaz. Ki vágyik manapság olyanra amit bárkiben megtalál. Mindenki a különlegeset keresi. Persze kompromisszumok léteznek, de ez már nem a beletörődések világa, mindenki tisztában van vele mik az alap elvárásai és megteheti, hogy megfelelő párt választ magának. Jobb esetben nincs kényszer, de persze lehetnek egyéb meghatározó tényezők is. Mindenkinek más a fontos, valakinek a külső, valakinek a belső, de a kettőnek mindenképpen összhangban kell lennie.
Akkor most valójában, mire vágynak a nők?
Minap olvastam erről egy cikket. Megosztom veletek. Gyakorlatilag a férfiaknak a nőkkel ellentétben két listájuk van amit elvárnak egy nőtől. Az egyiken az első benyomásokat írják össze, másikon pedig azt, hogy mit keresnek egy tartós partnerben. A nőknek viszont egyetlen egy listájuk van ami a következő dolgokat tartalmazza: gondoskodás, intelligencia, humor, megértés, hűség. A férfiakkal ellentétben nem a megjelenés alapján ítélik meg az illető érzéseit, hanem bánásmódjuk alapján mérik le a férfiak szerelmét. A párválasztást ugyanazzal az értéklistával kezdik, amelyikkel befejezik. Ha egy férfi képes elszórakoztatni egy nőt, fogékony az igényeire, több témához is hozzá tud szólni, céljai között szerepel a folyamatos szellemi fejlődés, tehát nem reked meg egy bizonyos szinten és persze tetőtől-talpig hetero akkor nem fogják elkerülni a nők sem.Tehát urak nincs ebben semmi különös. Adjuk magunkat és megtaláljuk a hozzánk legmegfelelőbb párt.
